Évtizedekkel azelőtt, hogy munkássága befolyásolta volna a Pentagon-szintű döntéshozatalt, Sara Jane (Bailey) Haehl '72-ben átiratkozó hallgató volt a Franklin College-ban, friss házas, naponta ingázott és oktatási pályára készült.

„Abban az időben mit csinálhatott volna egy matematika szakos nő a tanításon kívül?” – kérdezte, olyan érzést megosztva, ami inkább a korszakot tükrözte, mintsem személyes kétséget.

A diploma megszerzése után a hagyományos utat követve Haehl megszerezte alapdiplomáját, majd visszatért szülővárosába, az Indiana állambeli Shelbyville-be, hogy középiskolai matematikát tanítson. Élvezte a kapcsolatfelvételt korábbi tanáraival és a diákok segítését, de idővel úgy érezte, hogy korlátozza a szerep.

„Szerettem tanítani, de a menzai ügyeletet és a könyvtári felügyeletet nem, és azt, hogy soha nem hagyhattam el az épületet” – mondta Haehl. „Több tényező is közrejátszott abban, hogy rájöjjek, nem akarok életem végéig tanítani.”

Közel két évvel tanári pályafutása kezdete után Haehl örömmel fogadta első lánya születését, és áttért arra, hogy teljes munkaidőben otthon maradjon. Egy évvel később megszületett második lánya, majd hamarosan a harmadik. Fiatal családja nevelése közben egyre növekvő késztetést érzett a tanulmányai folytatására.

„1976-ban végeztem matematika szakon a Indiana Egyetemen (IU), és még mindig azon gondolkodtam, hogy mit szeretnék csinálni ezután” – emlékezett vissza. Miközben Haehl a számviteli karrieren gondolkodott, váratlan lehetőség adódott, amikor a Nemzeti Tudományos Alapítvány és a Purdue Egyetem villamosmérnöki képzést indított azok számára, akik már rendelkeztek matematikai vagy természettudományi diplomával.

Haehl felidézi, hogy a programért folyó verseny igen erős volt, 125 nő jelentkezett a 25 korlátozott számú helyre. Végül csak 17 nő fejezte be a programot, és ő is közéjük tartozott.

„Nem volt könnyű” – mondta. „Határozottan voltak olyan pillanatok, amikor tudtad, hogy egy olyan térben vagy, ami nem mindig volt nyitva előtted.” Sok szempontból végig erre a lehetőségre készült. Gyerekként gyakran dolgozott együtt édesapjával, aki villamosmérnök volt, és egy autószervizt vezetett, mielőtt Indiana-szerte áramszolgáltató vállalatokat támogatott. A villamosmérnöki képzés lehetőséget adott neki, hogy gyakorolja és fejlessze műszaki ismereteit, és ez virágzott is számára.

Miközben a Purdue indianapolisi kampusán végezte tanulmányait, elfogadott egy részmunkaidős logisztikai állást a közeli Naval Avionics Centerben (NAC). Miután befejezte a mérnöki képzést és elfogadott egy teljes munkaidős állásajánlatot, munkája az elméleti tanulástól a valós problémamegoldásig terjedt. 1982-ben kezdődött 33 éves karrierje az amerikai hadsereg programjainak irányításában.

Az Észak-atlanti Légierőnél (NAC) közel egy évtizedet töltött fegyverek és irányítórendszerek értékelésével, a problémák elhárításával és az alkatrészek hatékony együttműködésének biztosításával. Ez a munka mélyebb értelmet nyert a Sivatagi Vihar hadművelet során, amikor segített támogatni az amerikai repülőgép-hordozókon használt technológiákat. „Megjutalmazó érzés, amikor teszel valamit az országért és a katonaságban szolgálókért, megvéded őket. Ez egy értékes érzés” – mondta.

Emellett hozzájárult a tengeralattjáró-elhárító rendszerek fejlesztéséhez, és megtanulta, hogy még a legösszetettebb technológiák is az apró részleteken és a mögöttük álló embereken múlhatnak.

Az 1990-es évek elejére Haehl háromgyermekes anya volt, elvált és a függetlenség új szintjeit próbálta megkeresni. A tét nem csupán a személyes ambíciókról szólt; a családja stabil jövőjének megteremtéséről. „Tudtam, hogy üvegplafonnal nézek szembe a haditengerészeti repüléstechnikában, és olyan karrierre volt szükségem, amely lehetővé teszi számomra, hogy eltartsam a lányaimat és megtervezzem a nyugdíjazásomat” – mondta. Amikor állást ajánlottak neki a Haditengerészeti Légi Rendszerek Parancsnokságánál, a virginiai Arlingtonba költözött, ahol tengeralattjáró-elhárító, elektronikus hadviselés és más védelmi programok területén dolgozott. Egy 14 hónapos Pentagon-kiküldetés tovább bővítette tapasztalatait.

„Ez az iroda az elnök magánhelikopterein dolgozott, és én be is léphettem az egyikbe, hogy megtekintsem a teljes rendszert” – mondta. Karrierje előrehaladtával Haehl folytatta szakmai fejlődését, és nemzetbiztonsági és stratégiai tanulmányok mesterdiplomát szerzett parancsnokság és irányítás szakirányon a Rhode Island-i Newportban található Hadtudományi Főiskolán. Élénken emlékszik arra, amikor 2001. szeptember 11-én órán volt, amikor elkezdődött a hír az amerikai kereskedelmi repülőgépek terroristák általi eltérítéséről.

„Kijöttünk a folyosóra, és láttuk a monitorokon” – mondta. „Azt hitték, egy repülőgép becsapódott a Pentagonba. Épp kiürítették az épületet.” A pillanat kiemelte munkája valós hatását, és elmélyítette elkötelezettségét az egyre stratégiaibb szerepkörök betöltése iránt.

2002-ben szorosan együttműködni kezdett magas rangú katonatisztekkel és minősített alkalmazottakkal az E6 Parancsnoki és Irányítási Programirodában, amely a katonai műveletek kommunikációját és irányítását végzi válságok, például nukleáris forgatókönyvek esetén. Későbbi parancsnoki és irányítási szerepkörökben a haditengerészet, a légierő és a tengerészgyalogság ágainál dolgozott, hozzájárulva közös műveleteikhez. Később, az Űr- és Tengerészeti Hadviselés Központjában betöltött szerepében, az FBI-hoz programmenedzsmentként kiküldve, Haehl olyan rendszerekhez járult hozzá, amelyeket a kommunikációs és parancsnoki képességek fenntartására terveztek még a legszélsőségesebb forgatókönyvek esetén is. Utolsó, és ahogy ő fogalmazott, „kedvenc” pozíciója 2015-ös nyugdíjba vonulása előtt a Pentagon Hálózati és Információintegrációs Irodájában töltött be a Közös Parancsnokság és Irányítás Hálózati és Információintegrációs Hivatalában, amely felügyeli az információk áramlását a hadseregben, biztosítva, hogy a vezetők megértsék a kibontakozó helyzeteket, valós időben kommunikáljanak és összehangolt döntéseket hozhassanak.

Ebben a szerepkörben Haehl mérnökökkel, magas rangú katonai tisztviselőkkel és polgári vezetőkkel működött együtt a programok összehangolása és a kommunikációs akadályok lebontása érdekében. Hírnevet szerzett magának azzal, hogy olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket mások esetleg figyelmen kívül hagynak: „Mi a helyzet ezzel?” és „Gondoltunk már erre?”

Műszaki szakértelme mellett Haehl úgy véli, hogy a kommunikáció az egyik legnagyobb erőssége volt. Különösen hálás a Franklin College irodalomóráiért, amelyek arra ösztönözték, hogy világosan és átgondoltan fogalmazza meg gondolatait. „Hosszú távon ez a háttér nagyon értékes volt számomra” – mondta. Akár mérnökökkel működött együtt, akár katonai vezetőket oktatott el, akár biztonságos környezetben zajló magas szintű megbeszéléseken vett részt, a világos érthetőség ugyanolyan fontos volt, mint a pontosság. „Nem számít, mennyi tudással rendelkezel, ha nem tudsz jól kommunikálni” – mondta.

Visszatekintve nem akadályokként határozza meg pályafutását, bár sok volt belőlük. Az 1980-as évek elején mérnöki pályára lépve kétségek és időnként teljes elutasítás pillanataival találkozott. „Egy mérnöktanár szó szerint azt mondta nekünk, hogy mezítláb és terhesen kellene otthon lennünk” – emlékezett vissza.

De amint bekerült a pályára és bebizonyította képességeit, tisztelet is követte. „Csodálatos emberekkel dolgoztam együtt a pályafutásom során; tényleg” – mondta. „Kölcsönösen tiszteltük egymást.” Sikereinek nagy részét a kitartásnak, a mentorálásnak és a folyamatos tanulásra való hajlandóságnak tulajdonítja, legyen szó akár új technikai kihívások leküzdéséről, vezetői programokban való részvételről, vagy egyszerűen csak a legmagasabb szinteken feltett kérdésekről. „Apám mindig azt mondta nekem: »Menj a csúcsra«” – mondta. „Ha kérdésed van, menj, tedd fel.” Ez egy olyan tanács volt, amelyet gyermekkorától kezdve a karrierjéig magával vitt.

Most, több mint egy évtizeddel a nyugdíjba vonulása után, Haehl visszatekint egy olyan karrierre, amely minden várakozást felülmúlt, és rendkívüli élményeket ölelt fel. „Most nem sokat beszélek a karrieremről; a legtöbbek számára ez egyfajta idegen nyelv. Általában csak azt mondom az embereknek, hogy sokféle műszaki területen dolgoztam, programmenedzsmentben és rendszermérnökségben.”

Továbbra is elkötelezett híve annak a fajta oktatásnak, amely elindította őt ezen a pályán. „Mindig is úgy éreztem, hogy az oktatás rendkívül értékes a személyes fejlődés szempontjából, és a bölcsészettudományi képzés olyan módon szélesíti az ember képességeit, amire nem mindig számítasz” – mondta.

A Franklin College-ban ezt a sokoldalúságot irodalom, történelem, vallás és filozófia kurzusokon keresztül fedezte fel, miközben matematikát tanult. „A Franklin lehetőséget ad a diákoknak, hogy lássák, mi illik hozzájuk” – mondta. „Olyan ajtókat nyit meg, amelyekről talán nem is tudnak.”

Az élete bizonyítja ezt. Ahelyett, hogy egyetlen, kijelölt utat követett volna, úgy döntött, hogy átlépi az új ajtókat, amint azok megjelentek.

A texasi Friendswoodban élő Haehl büszke volt arra, hogy 2018-ban meghívták a Franklin College matematikaórájára, ahol megosztotta velünk a bölcsészettudományi képzés és a műszaki szakértelem ötvözésének értékéről alkotott véleményét. Nemrégiben visszatért az egyetemre, hogy részt vegyen a kampánygálán, ahol nyilvánosan elindították a Franklin Forward kampányt.

Írta: Amy (Kean) VerSteeg '96

Újraközölve a Franklin College Magazine 2026. nyári számában